Centrum Lab

Allergiával, ételallergiával, ételintoleranciával kapcsolatos kérdések - Bejegyzések

close
Tisztelt Pácienseink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy technikai okok miatt ideiglenesen a fórum nem üzemel. Ezt azt jelenti, hogy egyelőre új kérdésekre sajnos nem tudunk válaszolni, de természetesen a korábbi kérdések, válaszok továbbra is elérhetők, böngészhetők.

Megértésüket előre is köszönjük!

Centrum-Lab csapata
[5789] Zafirah
2016-11-01 05:30:40
Tisztelt Doktornő!

Kérdésem/im a következő lenne !

Kislányom decemberben lesz 5 és fél éves! Születése óta hasfájós és beteges baba, kisgyerek . 2x műtöttek orr valamint idén júniusban gátat mandula és fül betegségekkel ! Nagyon sokszor volt hirtelen fellépő magas láz illetve láz görcsös állapotba! Neurológiai vizsgálaton is átesett és egyébb kezelésében, mindkét agyfélteke nyáljahártya duzzanat volt ez iszonyú fejgörcsöt váltott ki nála ! Szinte a semmiből hirtelen tört rá . Szerencsére ez megoldódott............. a többi hasonló betegséget nem is írnál inkább bele kezdenék a kérdésekbe ! Tej fehérje allergia okozhatta ezeket a problémákat ? Tavaly kiderült tej fehérje allergiás , a pontos értékre már nem emlékszem . Novemberi vizsgálat szerint magasabb az értékünk mint tavaly :( pedig a diétát ami nem egyszerű betartjuk az óvodába szintén!
Miért lehet az érték magasabb, rosszabb a tavalynàl? Tulajdonképpen mi az ami magasnak számít? Avagy megemelkedett ? Tavaly kapott emelt családipótlék viszont idé a doktornő már semmit nem adott hozzá, hogy intéztem neki ! Félreértés ne essen senki részéről egyedülálló anyuka vagyok gyerek tartás nélkül és sajnos a 800 Ft soyatej stb nem tudnám ki spórolni 100% ban neki nagy segítség volt ez az összeg amit ilyen esetbe se neveznék magas támogatásnak ! El fog, el múlhat a tej fehérje allergia ? Mikor ürül ki a szervezetéből ? Ha kiürül vissza térhet ? Már annyi cikket olvastam nem tudom eldönteni, melyik az igaz! Van ahol azt írják 6 éves korig kinövik vagy ahol azt ha addig nem
Növő ki végigkíséri az életet :( sajnos én laktóz érzékeny vagyok 14 évesen állapítottak meg és nàlam még mindig tart :( ez nála is kialakulhat ? Vagy a fehérjét később fel válthatja laktóz ? Mennyivel könnyebb lenne mint egy tej fehérje diéta:( sajnos reflux miatt nov 21 tükrözik , itt mit néznek pontosan ? Miért jó persze nem a szó szoros értelemben ha ezt megcsinálják ? Nagyon sok a vissza hányás amit az oviba is jeleztek :( erre kaphat esetleg gyógyszert és azért szükséges ? Szegény annyi mindenen esett már át, hogy rettegek :( ráadásul nov 9 a fület ismét műtik, mert minden gyulladás a fülére ment rá ! 3. Éve ovis és még jövőre is az lesz mivel nyári gyerek, de eddig 2 évet felmentettek neki orvosilag annyit volt beteg! A gond, hogy esélyem sincs így dolgozni :( végezetül így, hogy az értek megemelkedett tartsam a diétát ? Ha igen mivel igazoljam az óvoda fele is ezt ugyanis új ovit kezdtünk nekik ott szükségük van igazolásra, de mint említettem semmit se kaptunk csak a véreredmény ezt is úgy, hogy postai úton ígértek majd több mint egy hónap után én mentem el érte ! Elnézést a hosszú levelére ! Lendry Zafirah Dory

Válaszok

[5800] Dr. Sátori Anna
2016-11-03 10:35:09
Kedves Zafirah!


Kérdései erősen túlmutatnak a laboratóriumi témakörön, így pontos válaszokkal nem szolgálhatok. A leírt állapotok nem tipikus tünetei a tejallergiának. Az érték emelkedésére vonatkozólag látnom kellene a leleteket, vajon azok ugyanazon laboratóriumban készültek-e (mert csak így lehet összevetni az értékeket), vajon milyen mértékű emelkedésről van szó? Az allergiák egy része kinőhető, illetve az is előfordul, hogy idővel másik alakul ki helyettük. A laktózérzékenységre való hajlam örökölhető, erről genetikai vizsgálattal lehet meggyőződni.
Levele nagyon komplex és sokrétű problémákra utal gyermekénél. Lévén, hogy ezek többsége nem szakterületem, így azt javaslom, ennek koordinálásában kérje gyermekorvosuk segítségét. Az étrendi eltérésekkel kapcsolatban érdemes kikérni gyermekallergológus véleményét, illetve a gyakori megbetegedések miatt javasolt immunológiai kivizsgálás is.

Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5608] Bíró Lili
2016-10-07 23:55:57
Üdvözlöm!

Ételintolerancia vizsgálat búza, rizs és árpa pozitivitást mutat, viszont többi gabona negatív. Gluténérzékenység korábban ki lett zárva.
Tönkölybúzából, rozsból, durumbúzából készült ételek ez esetben fogyaszthatóak?
Tehéntej 55-ös értéke mellett mindenféle tejtermék fogyasztását javasolt kerülni?

Tisztelettel: Lili

Válaszok

[5620] Dr. Sátori Anna
2016-10-10 12:25:26
Kedves Lili!


Kérdéseire dietetikus szakember adhat megfelelő választ, így érdemes felkeresni egyet: személyre szabottan döntheti el, mely élelmiszerek fogyaszthatóak, illetve melyeket szükséges pótolni más élelmiszerrel.



Tisztelettel:


Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5561] Szabó László
2016-10-04 09:52:59
Jó napot kívánok!Szeretném megkérdezni,hogy 2002-ben a vérből kimutattak 14 dologra allergiás vagyok.14 évig szedtem gyógyszert.2016-ba 3 allergia teszt is negatív lett.2 prick teszt és egy vérből.Hogyan lehetséges ez?Válaszát előre is köszönöm.Tisztelettel:Szabó László

Válaszok

[5563] Dr. Sátori Anna
2016-10-04 11:50:02
Tisztelt Szabó László!


Az allergiák idővel elmúlhatnak, még felnőttkorban is, de aztán elképzelhető, hogy az eddigiek helyett másra lesz érzékeny az illető. Az allergiatesztek eredményének értékelésében nagyon fontos a kórelőzmény, panaszok, tünetek figyelembevétele. Az alkalmazott tesztek különböző érzékenységűek, és előfordul, hogy kismértékű allergiát valamelyik nem jelez.
Így tehát amennyiben önnek allergiára utaló tünetei vannak, mindenképpen érdemes kikérnie allergológus szakorvos véleményét a kapott eredményekkel kapcsolatban, aki az ön vizsgálata után pontosabb válaszokat adhat kérdéseire.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5444] Kinga
2016-09-25 12:11:38
Kedves Doktorno,

Angliaban elek. Januarban hirtelen leromlott az egeszsegi allapotom, a szervezetem sok teruleten kezdett rendellenesen mukodni. (Gondolom tulhajszolt eletmod miatt). Nagyon eros gyomorfajasi panaszaim lettek. Mivel itt sajnos mindent paracetamol-al kezelnek es nem sok tamogatast kap a beteg, par het mulva surgossegire mentem. Hanyingerem volt a legegyszerubb etelektol, fulladasos tuneteim, stb. Ezutan picit felgyorsultak az esemenyek, elkuldtek kulonbozo gyomor vizsgalatokra, amelyek mind negativnak bizonyultak. De egy egyszeru hasi echo-t nem ajanlottak fel. Par honap mulva hazautazva magan orvosi rendelokben probaltam segitseget kerni es kideriteni a panaszaim okat. (A kezdetleges fajdalmak elmultak, de jelentkeztek ujabbak). Otthon talaltak valamit, de ezt inkabb szemlyesen mondanam el. (Nem sulyos ... egyelore). Amikor visszajottem ugy neztek ram mint aki bekepzeli az egeszet, semmifele erdeklodest, segitokeszseget nem tanusitanak. A fajdalmak azota is megvannak es bar valamennyire megszoktam, tudom hogy ez nem normalis. Arra gyanakszom hogy esetleg laktoz es gluten intoleranciam van, de lehet hogy egeszen masrol van szo. Nem vagyok orvos hogy diagnosztizalni tudjam magam. Azt szeretnem megerdezni hogy egy konzultacio onnel tudna-e segiteni abban hogy megkapjam a kello segitseget es utmutatast a helyes tesztek elvegzesere ott a laboratoriumban es vegre kideruljon hogy mi a gond? (Ket het mulva ujra hazautazom). Termeszetesen vinnem az osszes orvosi eredmenyt, de sajnos nem erzem ugy hogy barmilyen orvosi segitseg is allna mogottem ebben a pillanatban, tehat nem tudom hogy mit kellene megnezni. Nagyon szepen koszonom. Kinga

Válaszok

[5479] Dr. Juhász Attila
2016-09-26 21:44:47
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Kinga,

Nagyon homályos ennyiből, hogy panaszai (fulladás, hasi fájdalom) milyen eredetűek.
Legelőször a túlhajszoltságát, esetleges életviteli problémáit szüntesse meg, mert a krónikus stressz is okozhat ilyen tüneteket. Indokolatlan fájdalomcsillapító szedése sem túl egészséges, hosszabb távon szövődményei lehetnek, ha nem idokolt.
Mindenképpen javasolok konzultációt. Amennyiben hasi panaszai vannak gastroenterológus szakorvost javasolnék első körben, mert nem csak laboratóriumi hanem műszeres vizsgálatok is szükségesek lehetnek (UH, gastroscopia). Fontos lenne tudni, hogy a tünetek a táplálkozással, annak minőségével hogyan függenek össze, széklete rendben van-e stb. Az is lehet, hogy nőgyógyászati eredetüek a panaszai. Amennyiben van ciklusában rendellenesség vagy fájdalmai kismedencei eredetűek a nőgyógyászati kontroll sem elvetendő. A korábbi leleteire mindenképpen szükség lesz akárhová is megy.
Ezzel együtt állunk rendelkezésére, laktóz intolerancia gyenujára egy genetikai vizsgálatot ajánlok, glutén eredetű cöliakia szűrésére pedig total IgA, anti TTG IgG, anti TTG IgA vizsgálatokat vérből.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[5518] Kinga
2016-09-29 19:31:41
Kedves Attila,

Koszonom valaszat. Gasztroentrologus szakorvoshoz tobbszor is elkuldtek es a muszeres vizsgalatok mind negativnak bizonyultak. Nogyogyaszati problema kizarva. Nem szedek fajdalomcsillapitot, ezt a tanacsot nem kovettem. A fulladasos tunet csak a legelejen volt, az hamarosan megszunt. En ugy gondolom hogy etkezessel kapcsolatosak a gondjaim, ezert gondolok intoleranciara. Akkor kerhetek onhoz egy idopontot, vagy eleg ha a teszteket csinalom meg? Koszonom szepen. Kinga
[5555] Dr. Juhász Attila
2016-10-03 19:50:03
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Kinga,


Jöjjön el konzultációra, ill jelentkezzen be egy időpontra a webes felületünkön keresztül, természetesen hozza el az összes eddigi leletét, eredményeit.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[5435] B.H.Anett
2016-09-22 22:48:32
Kedves Doktornő,

Az idei évben glutén és laktózintolerancia tüneteit vettem észre magamon, azonban ezidáig csak biorezonanciás állapotfelmérésen voltam, ami a glutén és tejfehérje érzékenységet mutatta ki. Ezt szeretném alátámasztani orvosilag is, és az esetleges pozitív vizsgálat eredménye esetén, igazolást kérni az "érzékenységekről". Nem tudom, hogy a nutritív allergia panel (20) laboratóriumi vizsgálat elegendő-e ehhez?
Valamint javasolták már, hogy kérjek a háziorvostól beutalót a gasztroenterológiai szakrendelésre, de sajnos az ötletet elvetettem az orvos "segítőkészségére" hivatkozva, viszont magánrendeléseken az vizsgálatok díja igen magas, ezt elkerülvén gondoltam a nutritív allergia panel vizsgálatra..

Köszönöm mihamarabbi válaszát előre is,
B.H.Anett

Válaszok

[5465] Dr. Sátori Anna
2016-09-26 15:28:01
Kedves Anett!


Az ételallergia, ételintolerancia, lisztérzékenység, és laktózintolerancia mind-mind különböző állapotok. Ami közös bennük, hogy hasonló jellegű tüneteket, panaszokat (puffadás, hasi fájdalmak, görcsök, hányinger, hányás, hasmenés, fejfájás stb.) okozhatnak, és persze egyik sem zárja ki a másik jelenlétét. Vagyis attól, hogy valaki pl. allergiás valamely élelmiszerre, még lehet tejcukor-érzékenysége is.
Mindenképpen javasolható első körben felkeresnie gasztroenterológus szakorvost, aki az ön vizsgálata után megítélheti, mely vizsgálatok elvégzése indokolt. Ehhez nagyban figyelembe kell venni a kórelőzményt, panaszokat is (mely élelmiszerek fogyasztása okoz problémát, a panasz erőssége, jellege stb.).
Tehát a nutritív allergiavizsgálat által, a panelban foglalt élelmiszerek bevitele után jelentkező allergiás folyamat (pontosabban a termelődő IgE típusú antitestek) mutatható ki. A többi, fent felsorolt állapotról ez a teszt nem ad információt.
Azonban bármely vizsgálatot is végezteti el, annak véleményezése klinikus orvos kompetenciája, "igazolást" is ott kaphat valamely állapot fennállásáról. Így mégiscsak az lenne a legcélravezetőbb, ha gasztroenterológustól kapna útmutatást.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5341] Cintia
2016-09-14 19:34:04
Udvozlom

A kerdesem az lenne hogy lehetseges e Onoknel vizsgalat hisztamin intoleranciara?
Ha igen akkor mennyibe kerul? Illetve ha igen akkor csak Budapesten vegzik vagy a kijelolt videki pontokon is?

Koszonom

Cintia

Válaszok

[5390] Dr. Juhász Attila
2016-09-19 20:43:14
Tisztet Hölgyem,
Kedves Cintia,

Histamin intolerancia (DAO) vizsgálat elérhető 11000 Ft-ért egy partnercégünk vizsgálataként (ott is ennyi).
Vérvételi díj (1000-2000 Ft helytől függően) online bejelentkezhet weblapunkon is.
http://centrumlab.hu/vizsgalatra-jelentkezes

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[5332] Brigi
2016-09-13 21:47:54
Tisztelt doktornő!
Gliadin szűrésre történő vérvételi eredményemen nem tudom kiigazodni.Szeretném,ha kiértékelné ha lehet.Nagyon köszönöm.
Gliadin szűrő:>100 igA 2,0,U/ml Gliadin IgG >100 U/ml ref.:neg.<12 poz.>12

Válaszok

[5338] Dr. Sátori Anna
2016-09-14 12:11:32
Kedves Brigi!


A leírtak számomra sem egészen egyértelműek, és láthatólag a vizsgálat nem a mi laboratóriumunkban történt. Így arra kérem, küldje el leletét (elektronikusan továbbítva, akár szkennelve) a satori.anna@centrumlab.hu e-mail címre.



Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5301] Vasziljevics Erika
2016-09-11 22:04:40
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!

Orvosom javasolta, hogy menjek el egy ételintolerancia vizsgálatra. Azt szeretném kérdezni, hogy mi a különbség az IgE és a IgG vizsgálat között? Azt látom, hogy az egyik 40 a másik 46 ételre vizsgál, de ezen kívül még mi? Nem tudom, hogy melyikre kell mennem.

Köszönöm!

Üdvözlettel:
Vasziljevics Erika

Válaszok

[5313] Dr. Juhász Attila
2016-09-12 19:53:35
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Erika,


Az egyik IgG típusú ellenanyagokat mutat ki ételintolerincia tüneteket mutató betegeken, a másik IgE ellennyagokat ételallergia (nutritív panel) tüneteket mutató pácienseken a szérumból. Mivel a két betegség gastrointestinálsi tünetei hasonlóak lehetnek, de különbség is van a klinikumban, pl ételallergi járhat kiütésekkel, gyorsabb tünetképződéssel, azt javasolom, hogy beszélje meg a vizsgálat szükségességét, specifikációját egy gasztroenterológussal vagy allergológussal mielőtt feleslegesen, szükségtelen vizsgálatot vásárol a szükséges hasznos helyett. Az Ön tüneteiről, kórelőzményéről, eddigi leleteiről nincs információm, ezért ennél többet nem tudok segíteni szakszerűen.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[5300] Vasziljevics Erika
2016-09-10 19:26:44
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!

Orvosom javasolta, hogy menjek el egy ételintolerancia vizsgálatra. Azt szeretném kérdezni, hogy mi a különbség az IgE és a IgG vizsgálat között? Azt látom, hogy az egyik 40 a másik 46 ételre vizsgál, de ezen kívül még mi? Nem tudom, hogy melyikre kell mennem.

Köszönöm!

Üdvözlettel:
Vasziljevics Erika
[5290] Zelei Annamária Judit
2016-09-08 21:20:03
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!

Tanácsot szeretnék kérni. Az ételintolerancia vizsgálatomon a Tehéntej IgG pozitív eredményt mutat. Indokolt-e laktóz intolerancia vizsgálatot is végeztetnem? Lehet-e tudni, hogy a tehéntej mely alkotórészére vagyok érzékeny, (tejcukor) például ihatok-e laktózmentes tejet?

Köszönöm a segítséget!
Zelei Annamária Judit

Válaszok

[5303] Dr. Sátori Anna
2016-09-12 11:29:31
Tisztelt Zelei Annamária Judit!


A táplálékintolerancia teszt nem alkalmas arra, hogy jelezzen egy esetleges laktózérzékenységet. Az ételintolerancia vizsgálata a termékek fehérje összetevőivel szembeni érzékenységet mutatja meg. Laktózintolerancia kimutatására laboratóriumban a háttérben álló mutációk felderítése által, valamint gasztroenterológián végzett kilégzéses teszttel van lehetőség. Ezt a vizsgálatot akkor indokolt igénybe venni, ha felmerül a háttérben laktózérzékenység gyanúja; tünetei hasonlóak lehetnek a tejintolerancia, vagy allergia jeleihez: tej fogyasztása után erős puffadás, hasmenés, hányinger, hányás.
Azonban pontos értékelés a kórelőzmény, panaszok, tünetek ismeretében adható, így érdemes kikérnie orvosa véleményét is, aki ezek ismerete után megfelelő választ adhat.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5229] dr. Ballai Hajnalka
2016-09-03 16:30:22
Tisztelt Cím!

Kislányom augusztus 23-án volt vérvételen Debrecenben ételintolerancia vizsgálat keretében. Egy hét múlva meg is kaptuk az eredményt postán, amely számunkra nem egyértelmű. Azóta sem kaptuk meg e-mailben (úgy gondoltam, hogy abban talán benne van, hogy mit hogyan kell értelmezni). A probléma az, hogy nem tudjuk, hogy mit jelent az, hogy gyengén pozitív. 5 éves múlt júniusban kislányom és a 45 pontos tesztet csinálták meg. Laktóz érzékenységre gyanakodtunk, amiatt végeztettük el a tesztet. Ez lett gyengén pozitív és sok más dolog is - meglepetésünkre (glutén, búza, tojás, kukorica). Mi Sopron mellett lakunk Debrecenbe nem tudunk elmenni, sem Győrbe, mert messze van.
Köszönettel: dr. Ballai Hajnalka (anyuka)

Válaszok

[5252] Dr. Sátori Anna
2016-09-06 15:53:36
Tisztelt Dr. Ballai Hajnalka!


Értékelést nem mellékelünk laboratóriumi leleteink mellé, lévén, hogy ahhoz ismerni kell a vizsgálat indokát, illetve a páciens kórelőzményét, esetleges panaszait, tüneteit, egyéb vizsgálati eredményeit. Ennél a típusú táplálékintolerancia tesztnél (ahol szöveges eredményt adunk meg) a "gyengén pozitív" megjelölés nem jelez valódi intoleranciát, vagy csak elenyésző mértékűt. Leginkább a pozitív eredményekkel kell foglalkozni, azoknak a tápanyagoknak a (többnyire átmeneti) helyettesítéséről szükséges gondoskodni. Ehhez azonban mindenképpen ajánlott kikérni dietetikus szakember véleményét, aki a fent felsoroltak alapján, személyre szabott étrendet állít össze, így elkerülhető, hogy a jelölt tápanyagok önkényes elhagyásával hiányállapotok alakuljanak ki.
Laktóz-érzékenység igazolására ez a teszt nem alkalmas; laboratóriumban genetikai vizsgálat áll rendelkezésre erre, vagy pedig gasztroenterológián végezhető kilégzéses teszt.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5227] Gulyás Tamás
2016-09-03 08:16:57
Tisztelt Doktornő/doktoúr!
Érdeklődni szeretnék, hogy a 46 összetevős étel intoleranciatesztben milyen zöldségeket takar a "zöldségmix"?

Válaszok

[5244] Dr. Sátori Anna
2016-09-05 16:58:29
Tisztelt Gulyás Tamás!


A "zöldségkeverék" hüvelyeseket (borsó, lencse, bab) takar.


Üdvözlettel:


Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5221] G.Anna
2016-09-02 07:14:39
Tisztelt Doktornő,

Az ételintolerancia vizsgálat során tehéntej és teljes tojás esetében poztív eredményt, még zab, búza, rizs, kukorica, durum búza, madula, káposzta, póréhagyma, burgonya paprikafélék, szójabab, paradicsom és élesztő esetében gyenge pozitivtást mutatott a teszt. Egy gasztroenterológussal történő konzultáció során azt jvasolta az orvos, hogy tartsak ezen termékektől mentes diétát, majd fokozatossan egyesével próbáljam őket bevezetni az étrendembe.
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint is szükséges a gyengén pozitív eredményt mutató élelmiszereket kizárni, illetve hogy az, hogy nagyobb szénhidráttartalmú élelmiszerekkel van problémám, emiatt lehet e következtetni más betegségre?

Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel. G.Anna

Válaszok

[5237] Dr. Sátori Anna
2016-09-05 14:34:43
Kedves Anna!


Ennél a típusú táplálékintolerancia tesztnél (ahol szöveges eredmény van megadva) a gyengén pozitív megjelölés nem jelez valódi intoleranciát, vagy pedig csak elhanyagolható mértékűt. Ezért leginkább a pozitív eredményt adó élelmiszerekkel, illetve azok más tápanyagokkal való (gyakorta átmeneti) pótlásával kapcsolatban van igazán teendő. A megfelelő étrend összeállítására vonatkozólag érdemes kikérni dietetikus szakember véleményét, aki személyre szabottan, az elvégzett vizsgálatok, valamint az ön által elmondottak alapján határozhatja meg a követendő diétát.
Második kérdésére a válasz nagyban függ attól, van-e bármilyen panasza a kérdéses tápanyagok fogyasztásakor? Amennyiben igen, akkor természetesen a panasz jellegétől függően indokoltak lehetnek további vizsgálatok. Ebben érdemes a gasztroenterológus javaslatára hagyatkoznia.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5170] Vida-Hudácskó Judit
2016-08-29 14:09:15
Tisztelt Doktornő, Doktor Úr!

Véreredmény értelmezésében szeretném kérni a segítségét.
Voltam Önöknél táplálék IGg panel (46) vérvételen és 9 esetben a "gyengén pozitív" minősítés szerepel a leleten.
Szeretnék érdeklődni, hogy ez pontosan mit is jelenthet? El kell hagynom azokat a táplálékokat teljesen?

Köszönettel,

Judit

Válaszok

[5206] Dr. Juhász Attila
2016-08-31 14:55:29
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Judit,

Ez a teszt egy szemikvantitatív teszt, a gyengén pozitív eseteknek az esetek döntő többségében nincs klinikai relevanciája, tehát az adott táplálék fogyasztható. Csak abban az esetben indokolt egy étel fogyasztásának a kerülése ételintolerancia esetén, ha igazoltan rendszeres tünetek társulnak a fogyasztásához. Amennyiben ilyen fordulna elő, mindenképpen konzultáljon dietetikussal, egy személyre szabott étrend kialakítása érdekében.

Tisztelettel.
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[5166] Győrfy Eszter
2016-08-28 21:03:19
Tisztelt Doktornő/Doktor úr!

Gluténérzékenység gyanúja miatt (illetve mivel a családban előfordul ez a betegség) szeretnék egy cöliákia szűrővizsgálatot elvégeztetni. Tudom, hogy ahhoz, hogy a vizsgálat diagnosztikus legyen, legalább a megelőző egy hónapban nem szabad gluténmentes diétát folytatni, azonban mégis úgy alakult, hogy nagyjából 2,5 héttel ezelőttig 2 hét időtartamra felfüggesztettem a gluténfogyasztást - egyébként orvosi javaslatra, hogy lássuk "történik-e valami". Időközben én úgy döntöttem, inkább vérvizsgálat útján szeretnék megbizonyosodni erről. A kérdésem az lenne, hogy ez a 2 hétig folytatott diéta (ami tehát a jövő hétre tervezett vizsgálatot megelőzően nagyjából 3 héttel volt) mennyiben fogja vajon befolyásolni az eredményt? Nem gazán tudok (és nem is szeretnék) várni a vizsgálattal, de úgymond feleslegesen elvégeztetni sem, ha esetleg álnegatív eredményt kaphatok.
Üdvözlettel,
Győrfy Eszter

Válaszok

[5181] Dr. Juhász Attila
2016-08-30 10:18:08
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Eszter!


Ha előtte nem diétázott, akkor jó lesz most is a vizsgálat eredménye ezzel a kis diétával is.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[5107] Lukács Judit
2016-08-19 15:26:46
Tisztelt Cím

Kisfiam 4 éves és allergia valamint étel intolerancia vizsgálatot végeztettünk rajta. Az ételallergia vizsgálat teljesen negatív. Azonban intoleráns a tehéntejre (78), a tojásfehérjére (108), a pohánkára (68), a kukoricára (48) a gliadinra (72), a búzára (50) a laboratóriumi lelet alapján. A referencia érték 60. Meg tudná mondani pontosan mit jelentenek ezek a számok?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel

Judit

Válaszok

[5124] Dr. Sátori Anna
2016-08-22 15:12:29
Kedves Judit!


Táplálékintolerancia teszteknél igazán pozitívnak a 60 feletti értékek tekinthetőek. Ebben az esetben azonban önkényesen nem hagyhatóak el az intoleranciát okozó élelmiszerek, mert ez súlyos hiányállapotokhoz vezethet. Pótolni kell azokat egyéb tápanyagokkal, melynek meghatározásában dietetikus szakember segíthet. Ő figyelembe véve kisfia kórelőzményét, panaszait, tüneteit, valamint a vizsgálati eredményeket, személyre szabottan javasolhatja a követendő étrendet. Kb. 1 év múlva végzett kontroll vizsgálattal lesz ellenőrizhető a folytatott diéta hatékonysága, melyről persze a tünetek/panaszok megszűnése is tájékoztathat.


Tisztelettel:
Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5104] Haskó Zita
2016-08-19 11:28:05
Tisztelt Cím!
Étel-intolerancia vizsgálatban gondolkodom(ízületi problémáim vannak) de 5 hónapos pici lányom szoptatom és elég sok élelmiszernek a fogyasztása került háttérbe,ha nem elhagyva!Ilyen esetben mi a teendő?
Köszönettel,
H.Zita

Válaszok

[5120] Dr. Sátori Anna
2016-08-22 15:03:05
Tisztelt Haskó Zita!


Táplálékintolerancia teszt elvégzése előtt javasolt pár hétig, leginkább 1 hónapig változatos étrendet folytatni, mert ellenkező esetben a vizsgálatban szereplő IgG típusú ellenanyagok nem feltétlenül jelennek meg a vérben kimutatható mennyiségben és így álnegatív eredmények születhetnek. Ezért akkor javasolt a vizsgálatot igénybe venni, ha ezt a kiegyensúlyozott étrendet ismételten tartani tudja.


Üdvözlettel:
Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5016] Petrán Ágnes
2016-08-10 10:02:23
Tisztelt Centrum Lab!

Érdeklődni szeretnék, hogy mi a különbség a kétféle gluténérzékenység vizsgálat között: Cölliáka szűrés (tTG IgA, tTG IgG) és Celiakia IgA -panel + ASCA.
Az orvosom lisztérzékenység panel vizsgálatot írt ki, és nem tudom melyiket kell megcsináltatnom.

Köszönettel:
Petrán Ágnes

Válaszok

[5024] Dr. Juhász ATtila
2016-08-10 17:40:37
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Ágnes,

Ha még nincsen a lisztérzékenysége/cöliákája diagnosztizálva elegendő a szűrő panel (anti tTG IgG, IgA) és egy össz IgA vizsgálat. Ha ez nem hoz eredményt akkor érdemes más panelben gondolkodni, annak eredménye függvényében.

Tisztelettel.
Dr. Juhász ATtila
laboratóriumi szakorvos
[5014] Horváth Zsuzsanna
2016-08-09 21:58:08
Kedves Doktornő/Doktor Úr!

15 éves lányomnál 2015. júliusában diagnosztizáltak Hasimoto thyroiditis-t, melyre napi 1 tabletta Euthyrox50-et szed, pm értékei beálltak, 3 havi rendszerességgel járunk ellenőrzésre. A gyógyszerszedés ellenére sem múlik a fáradtsága, ezért 221-es étel intolerancia vizsgálatot csináltattunk. Ennek kiértékelésében kérném a segítségüket és arra lennék kíváncsi, hogy ilyen értékek mellett még milyen további vizsgálatok elvégzését, illetve szakorvos felkeresését javasolják?

Referencia tartomány 0-60

Eltérést mutató IgG értékek:

tehéntej 47
tojásfehérje 118
tojássárga 42
juhtej 41
narancs 51
körte 40
gránátalma 45
málna 58
árpa 50
kukorica 52
kuszkusz 45
durumbúza 61
gliadin 76
rizs 84
tönkölybúza 40
Transzglutamináz IgG negatív
búza 52
mustármag 66
mandula 51
paradió 121
mogyoró 72
kesudió 49
földimogyoró 51
pisztácia 68
dió 41
vörös vesebab 63
fehér karóbab 50
káposzta 50
burgonya 47
napraforgómag 48

Egy évvel ezelőtt az alábbbi vizsgálat már megtörtént:
Endomysium IgA e.at negatív
Endomysium IgG e.at. negatív
Transzglutamináz IgA e.at. <1,0 (ref. tartom. 0,0-5,0)

Köszönettel:
Horváth Zsuzsanna

Válaszok

[5020] Dr. Sátori Anna
2016-08-10 16:34:15
Tisztelt Horváth Zsuzsanna!


Táplálékintolerancia eredmények értelmezésében, illetve abban, hogy a vizsgálat alapján mely élelmiszerek fogyaszthatóak, melyek kerülendőek, illetve azokat mivel ajánlatos pótolni, dietetikus segíthet. Így érdemes felkeresni egy ilyen szakembert, aki az elvégzett vizsgálatok tükrében (a teljes leletet látva) személyre szabottan ítélheti meg a követendő táplálkozást.
Általánosságban annyi elmondható, hogy bár a 45-ös feletti értékek jeleznek pozitivitást, de igazán pozitívnak a 60-70 felettiek tekintendők.
A panaszok fennállása miatt pedig belgyógyászati, hasi problémák esetén gasztroenterológiai kivizsgálás lehet indokolt.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5026] Horváth Zsuzanna
2016-08-11 12:37:11
Tisztelt Dr. Sárosi Anna!

Köszönöm szépen a részletes válaszát. Annyi lenne még a kérdésem, amit ez előző levelemből véletlenül lehagytam, hogy a lelet végén az értékelésnél immunszerológiai vizsgálatot javasolnak a lisztérzékenység kizárására. Ha még szeretném ezt a vizsgálatot elvégeztetni, akkor ez vérmintából a szöveti transzglutamináz IgA antitest (tTG IgA)
szöveti transzglutamináz IgG antitest (tTG IgG) és endomysium IgA antitest (EMA IgA)-t jelenti?

Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel:
Horváth Zsuzsanna
[5030] Dr. Sátori Anna
2016-08-11 17:05:06
Tisztelt Hölgyem!


Lisztérzékenység diagnózisának felállításához/kizárásához szükséges vizsgálatok: transzglutamináz elleni antitest (tTG) IgA, IgG és/vagy endomízium ellenes antitest (EMA) IgA, IgG. Ezek közül az IgA típusú antitestek jelzik érzékenyebben a cöliákia fennállását, azonban mivel előfordulhat IgA-hiányos állapot a lakosság egy részénél, így többnyire egyúttal az IgG típusú ellenanyagok vizsgálatát is elrendeli a kezelőorvos. Azonban a betegség megállapításához nem feltétlenül szükséges a tTG és EMA kimutatása is, elegendő lehet egyik vagy a másik elvégzése.

Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[5034] Horváth Zsuzsanna
2016-08-12 10:05:28
Tisztelt Dr. Sátori Anna!

Nagyon szépen köszönöm a válaszát és elnézést kérek, hogy az előző levelemben elírtam a nevét.

Üdvözlettel:
Horváth Zsuzsanna
[4986] Bíró Piroska
2016-08-04 19:54:48
Tisztelt Dr. Juhász Attila!
Alább olvasott allergiával kapcsolatos válaszlevelében olvastam, hogy van lehetőség egyedi panel összeállítására.
Ez pontosan mit jelent?
Én azt a tájékoztatást kaptam vérvételkor, hogy csak a meglévő csomagokból választhatok.
Köszönettel: Bíró Piroska

Válaszok

[5009] Dr. Juhász Attila
2016-08-09 15:04:23
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Piroska,

Elnézését kell kérnem az egyedi allergéneket összeválogató panel lehetősége még nem elérhető, csak az előre definiált panelek az elérhetőek jelenleg.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4940] Zsuzsi
2016-07-28 22:28:09
Jó napot!

Érdeklődöm, ha az alfa laktalb eredmenyem: 0,75 , a tej: 0,20 lett érdemes e tartanom diétát? Fokozódhat- e a tejfehérje allergia, ha nem diétazom?

Köszönöm

Zsuzsa

Válaszok

[4966] Dr. Juhász ATtila
2016-08-02 18:21:53
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Zsuzsa,

Legyes szíves egy leletszámot, dátumot irni, hogy lássam is milyen vizsgálatról van szó pontosan.
Azonban általában, ha van megállapított allergia vmire, akkor az allergén kerülendő, hacsak nem a tünetekre hajt.

Tisztelettel:
Dr. Juhász ATtila
laboratóriumi szakorvos
[4929] Némethy Tímea
2016-07-27 01:11:16
Tisztelt Cím!

Szeretném a segítségüket kérni. Tudnának nekem segíteni abban, hogy milyen allergiapanelt kellene elvégeztetnem ahhoz, hogy kiderüljön mire vagyok allergiás? Elnézést a most következő hosszas leírásért, de sajnos az előéletem is hosszas.

Körülbelül 2 és fél hónapja diós étel fogyasztását követően gyakorlatilag a lábujjaimtól a nyakamig egy összefüggő csalánkiütés lettem. Kalcium bevétele után jobb lett a helyzet, de azért bőrgyógyászhoz fordultam, aki Histisytet írt fel nekem. A gyógyszertől még inkább csökkentek a tünetek, azonban nem múltak el, és erősödtek, ahogy a margarinos kenyéren, a jégcsapretken és az uborkán kívül mást is megpróbáltam enni (kivételek voltak például: sárgabarack, görögdinnye, bundáskenyér, sajt, sovány tej).
1-es típusú cukorbetegként nem igen szokásom a nassolás, de az éves nassolási vágy is rámtört május közepén - gondoltam a csipszben nincs dió, eszem egy kicsit. Kár volt, mert így a szám is feldagadt. Így jártam akkor is, mikor egy hypo-t kezelendő, színezéket tartalmazó cukorkát ettem (az ízesített szőlőcukortól nincs bajom).
Bőrgyógyászom elvégeztetett előbb egy általános vérképet, minimális eltérés mutatkozott (cukorszint), aztán elvégeztette a vegyes panelt allergiára (3. hét), ami viszont semmi eltérést nem mutatott. Ennek ellenére én továbbra sem szabadultam a kiütésektől és a rettenetes viszketéstől, így gyógyszert váltottunk (Suprastin, Lendin). Továbbá egy fél órás gyógyszertári kupaktanácsot követően kaptam egy immunerősítő multivitamint (kalcium tartalmú). Most talán... talán... nem kiabálnám el, viszont továbbra is furdal a kíváncsiság, milyen ételt kellene elkerülnöm, mert a gyógyulási képességem 25 év cukorbetegség után már nem a régi, és a kísérletezési kedv is elfogyott.

További kérdés, mehetek-e a vizsgálatra evést követően, illetve bevehetem-e az epilepsziára szedett gyógyszerem (Lamictal), illetve az éhgyomri Lendint?
Mozgáskorlátozottként nem tudok központi helyre utazni tanácsadásra, így ha mindezt elolvasták már hálás vagyok, a tanácsuknak viszont talán még inkább örülnék.
Köszönettel: N. Timi

Válaszok

[4952] Dr. Juhász Attila
2016-08-02 16:15:47
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Tímea,

A tünetei mögött valószínű, hogy ételallergia áll, a kórelőzményből megmondani, hogy mi lehet az allergén csak találgatni lehet.
Olyan nutritív ételallergia (nem ételintolerancia!!!) panelt válasszon, amely a legtöbb ételféleség allergénjét tartalmazza azok közül, amit fogyasztani szokott és eddig nem vizsgálták. Lehetősége van egyedi panel összeállítására is. Ezzel együtt van lehetősége annak is, hogy nem lesz meg a tüneteket kiváltó allergén. Ajánlatos, ha a vizsgálatot megbeszéli az eddigi kezelőorvosával is a felesleges vizsgálatok elkerülése érdekében.
A gyógyszereit beveheti a vizsgálat előtt.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4921] Török Zoltánné
2016-07-26 12:51:49
T.Cim
Szeretném tudni, hogy mit jelent a laborleletemen a Se gladin ellenes IgA AT, aminek értéke 48,6 ami mellé azt irták kétes. A kétes szót nem értem.
A többigladin ellenes érték negativ.
Negativ a szöveti transzglutamináz ellenes meghatározás is.
Köszönöm válaszukat.Török Zoltánné

Válaszok

[4970] Dr. Juhász ATtila
2016-08-02 19:08:47
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Török Zoltánné,

A kétes érték általában azt jelenti, hogy szürke zóna, ebben a tartományban az eredmény nem értékelhető biztosan klinikailag.

Tisztelettel.
Dr. Juhász ATtila
laboratóriumi szakorvos
[4711] Szalai Anita
2016-06-27 13:24:30
Tisztelt Cím!

Szeretnék érdeklődni, hogy van e olyan csomagjuk ami a komlex ételintolerancia vérvizsgálat (szakorvosi konzultációval) mellett tartalmaz hisztamin (DAO enzim) liszt illetve teljcukor érzékenység vizsgálatot is? Illetve ez utóbbi három vizsgálat elérhető e Önöknél, és milyen formában, mennyiért.

Válaszukat előre is köszönöm
Üdvözlettel:
Szalai Anita

Válaszok

[4734] Dr. Juhász Attila
2016-06-29 13:20:33
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Anita,

Nálunk laboratóriumi diagnosztikai konzultáció elérhető, 20 perc 5000 Ft-ért. Amennyiben a klinikai panaszairól ill egy alapos kivizsgálásról is van szó, akkor talán érdemesebb egy klinikai szakrendelést (gasztroenterológia, allergológia stb.) felkeresnie, ahol a klinikus végigvezeti Önt a labor és egyéb műszeres kivizsgálásokon a tünetei tükrében és értékeli is azokat.
Az ételintolerncia vizsgálatok nálunk is elérhetőek, többféle kiterjedtségben 24900 ill 55900 Ft ért.
http://centrumlab.hu/vizsgalat/taplalek-intolerancia-vizsgalat-46-tapanyag
http://centrumlab.hu/vizsgalat/taplalek-intolerancia-vizsgalat-226-tapanyag
A laktózintolerancia vizsgálat (kilégzéses teszt), helyett mi egy genetikai tesztet ajánlunk (6000 Ft).
http://centrumlab.hu/vizsgalat/laktozintolerancia-ct-13910.
Histamin intolerancia (DAO) vizsgálat szintén elérhető 11000 Ft.
Vérvételi díj (1000-2000 Ft helytől függően) online bejelentkezhet weblapunkon is.
http://centrumlab.hu/vizsgalatra-jelentkezes

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4669] Kőszeginé Borbála
2016-06-22 09:52:13
Szeretném megtudni hogy a páromnál egy allergia vizsgálaton búza rozs árpa zab allergiát mutattak ki .De az orvos csak annyit mondott hogy ne törődjön vele. Szeretném tudni hogy mik a teendők ? Vagy keressünk más orvost? Hátha az bővebben tájékoztat minket Válaszát előre is köszönöm.Kőszeginé

Válaszok

[4688] Dr. Sátori Anna
2016-06-23 13:10:19
Tisztelt Kőszeginé Borbála!


Kisfokú allergia valóban nem igényel feltétlenül teendőt; de a vizsgálati eredmény mellett nagyon fontos, hogy párjának az említett élelmiszerekkel szemben vannak-e tünetei, panaszai. Ha igen, akkor viszont foglalkozni kell vele. Dietetikus szakember segíthet abban, hogy a kapott eredmények alapján milyen étrend javasolt, illetve komolyabb allergiás tünetek esetén érdemes kikérni allergológus szakorvos véleményét.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4601] Timea
2016-06-13 23:01:31
Kedves Doktornő,

2 éve csináltattunk IgG vértesztet kislányomnak. Glutén, tej tojás pozitív lett.. viszont, búza, rozs, árpa zab negatív.. Ez hogy lehetséges? mivel mindegyikben van glutén..IgE vérvételen pedig minden tétel negatív lett.. Ez most mit jelent mi esetünben? Hogy csak intoleranciánk van, emésztőszervi betegség, de nem autoimmun, van esély kinövésre? de amit nem értek, hogy hogy lehetett gluténre pozítiv, ha a többi gabonára negatív lett az eredmény..

Jártunk Gasztroenterológián,ott az IgA vérvétel negatív lett, így a doktornő gabona abuzús kerülését javasolta.. viszont akkor a kislányomnak megállt a növekedése.. úgyhogy én onnantól kezdve szigorúan diétáztattam gluténre, tejre és tojásra.. már az első hónapban hízott, és megszűntek a panaszai. Nem tudom viszont, hogy melyik allergén válthatta ezt ki belőle..
Bélbiopsziát nem végeztettem az akkor 2,5 éves kislányomon..

Előre is köszönöm szíves válaszát!
Üdvözlettel, Tímea

Válaszok

[4638] Dr. Juhász Attila
2016-06-15 18:14:49
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Tímea,

Az IgG ételintolerancia vizsgálat esetében a különböző gabonafélék vizsgálatánál nem a glutén az antigén, hanem az adott gabonára jellemző összetevő, ezért nem ugyanaz az eredményük hiába is tartalmaznak mindannyian glutént.
Az IgE típusú ellenanyagok (ételallergia) és az IgG típusú ellenanyagok (ételintolerancia) között nincs kapcsolat.
Az IgE negativitás az ételallergia diagnózisát nem támasztja alá.
Az "gasztroenterológián negatív IgA vizsgálat" eredménye résszel nem tudok mit kezdeni, mert nem derül ki számomra, hogy milyen IgA vizsgálatról volt szó.
Amennyiben a cöliakia, gluténszenzitív enteropátia felmerül akkor javaslom a tTg IgA és tTg IgG valamint a totál IgA vizsgálatokat.
Mivel régóta nem fogyaszt a páciens tejet, tojást, és glutént így bármiféle ételallergia, intolerancia vizsgálat eredménye álnegatív is lehet. Mindenképpen kéne látni az eredményeket , kórelőzményt az esetet egészben egy gastroenterológusnak ha további kérdések, panaszok merülnek fel, illetve a gyermek diétáját egy dietetikussal átbeszélni, nehogy kialakuljon valami hiánybetegség vagy fejlődési visszamaradás egy helytelen diéta miatt.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4513] Pintér Emese
2016-06-05 10:18:33
Kedves DoktorNő, DoktorÚr!!

27 éves vagyok és 5 éve diétázol gluténmentesen. Régebben szinte mindig vashianyos voltam, ma már szerencsére nagyon ritkán.
Viszont észrevettem ha alacsony a vasam pániktüneteim vannak, ami vaspótlással rendeződik.
Azt szeretném kérdezni, hogy a vashiány hozzájárul e a szerotonin csökkenéséhez? Ill ezáltal a vas hiánya befolyásolja e az agyi működést?

Üdv: Pintér Emese

Válaszok

[4542] Dr. Juhász Attila
2016-06-07 19:24:58
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Emese,

A cöliákias glutén érzékenység rontja a vasfelszívódás feltételeit
t (is). A cöliákia és a szorongás, depresszió gyakori együttes előfordulása szintén ismert.
A gluténmentes étrendről leírták, hogy csökkenti a szorongásos tünetek előfordulását és egyben ismert, hogy javítja a vasfelszívódás feltételeit is cöliákiás betegekben.
A vashiány és a tapasztalt szorongása közötti egybeesésre lehet az egyik magyarázat a vashiány és az agyműködést, kedélyállapotot meghatározó neurotransmitterek -így a serotonin is- anyagcseréje között leírt kapcsolat, melyről itt olvashat bővebben angol nyelven:
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4253901/pdf/nihms618599.pdf
, de lehetnek egyéb tényezők vagy mikroelemek is fontosak.
Tünetmentessége érdekében ezért fontos a gluténmentes étrendje mellett a vas, és egyéb mikroelemek bevitelének biztosítása is, melyhez dietetikustól kaphat használható tanácsokat.
Amennyiben pszichés tünetei nem javulnának, forduljon pszichiáter szakorvoshoz is szakmai segítségért, mert más tényezők is okozhatják szorongásos tüneteit.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4511] Edit
2016-06-04 16:48:02
Tiszelt Centrumlab!

Ha a taplalekintolerancia viszgalatban van pozitiv eredmegy az IgG-re, akkor valaszinuleg az IgE allergia is pozitiv azokra az etelekre, amire az IgG-e pozitiv?
Amire az IgG negativ arra az IgE is negativ lesz?

Koszonettel:
Edit.

Válaszok

[4600] Timea
2016-06-13 22:54:35
Laikusként tudok erre válaszolni, ami nekünk IgG-re pozítiv lett (glutén, tej és tojás) IgE-re negatív..
[4510] Edit
2016-06-04 16:45:46
Tiszelt Doktorno!
A 226 taplalekintorencia leletnel a referencia ertek 0-60. Ez mit jelent? Ha pozitiv is, de nem eri el a 60-at, akkor nyugodtan ehetem azokat az eteleket?
Csak azokat ne egyem, ami 60 folott van?
Koszonettel. Udv. Edit.

Válaszok

[4532] Dr. Sátori Anna
2016-06-07 14:45:50
Kedves Edit!


A 60 feletti érték minősül valódi pozitívnak, 45-60 között enyhe pozitivitásról beszélhetünk. Hogy a kapott eredmények alapján melyik táplálék fogyasztható és melyik nem, személyre szabottan dietetikus szakember döntheti el. Ugyanis előfordulhat, hogy valamelyiket el lehet hagyni egyértelműen az étkezésből, míg más esetben súlyos hiányállapot alakulhat ki, így az adott tápanyag pótlására van szükség valamely más élelmiszerrel. Ezért érdemes kikérni a szakember tanácsát a megfelelő táplálkozásra vonatkozólag.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4385] Lili
2016-05-23 13:09:04
Tisztelt Doktornő!

Ma kaptam kézhez a H2 kilegzesi teszt eredményét, melynek értelmezésében kérném a segítségét.
Az eredmények az alábbiak:
1. Duphalac:
0 - 16
40 - 15
60 - 28
80 - 45
100 - 49
120 - 88
140 - 68
160 - 65
180 - 49

2.Laktóz
0 - 2
40 - 76
60 - 105
80 - 108
100 - 100
120 - 137
140 - 62
160 - 81
180 - 86

A verveteli eredményeimen minden rendben, allergia negatív, gluten érzékenység kizárható.
A panaszaim: puffadás, hasi görcsök, bélgörcsök, bőr problémák az arcon.

Segítségét előre is köszönöm!

Válaszok

[4417] Dr. Juhász Attila
2016-05-25 14:17:04
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Lili,

A kilégzési teszttel elméletben vagyok képben csupán, sajnos eredményei gyakorlati értékelésében jártasságom nincsen laboratóriumi szakorvosként. A legszakszerűbb javaslatom, hogy a vizsgálat értékelésében jártas -az azt elrendelő, végző- gasztroenterológus kollégához forduljon segítségért.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4382] EMMA
2016-05-22 11:07:45
Kedves DoktorNő!!

Évek óta vashianyos vérszegény vagyok ami gyógyszerekre nem reagál. 30 éves vagyok.
Közben sok tünetem van: szédülés, fulladás, zsibbadás, fáradtság, izület fajdalom, depressziós és pánikbeteg lettem, amire szintén szedek gyógyszert de nem használ.
Gasztroenterológushoz fordultam aki gyomortükrözésre küldött az negatív lett viszont a TgA pozitív, ennek max.hatara 50 volt nekem 97 lett. Ezért cöliákiát diagnosztizáltak.

Így 7 hónapja elkezdtem diétázni, de még nem vagyok jobban, vasam is ugyan úgy alacsony, a TgA határeset lett.

Mi a véleménye erről??? Javulni fog?? Szorongást mi okozhatja? Vashiány? Vagy egyéb kevésbé felszívódásó vitamin- nyomelem hiány??

Köszönöm
Lukács Emma

Válaszok

[4397] Dr. Juhász Attila
2016-05-24 11:21:57
Tisztelt Hölgyem,
Kedves Emma,

Az évtizedek óta fennálló cöliákiája teljesen egyértelmű, hogy hozzájárult a vashiányos anaemiájához a következményes felszívódási zavarok miatt. Az előírt diéta precíz betartásával az összes tápanyag, mikroelem tekintetében teljesen rendeződni fognak pár héten belül az egészséges felszívódási viszonyok és a paraméterek. A vaspótlásra és a következményes vérszegénység rendezésére mindenképpen hónapokig tartóan vaskészítményeket szükséges szednie orvosi kontroll és ellenőrző laborvizsgálatok mellett.
Most azonban el lehet kezdeni teljes erőbedobással örülni, mert általános panaszai elesettsége és egyéb pszichés tünetei kialakulásához nagy valószínűséggel ezen kellemetlen bélbetegség krónikus kezeletlen viselése is hozzásegítette, aminek a diétával vége. Tulajdonképpen nem csodálom, ha ez hihetetlen és vannak kételyei, szorongásai, hogy életminősége megjavul és elmúlnak pszichés tünetei is, de higgye el a szigorú diétával a cöliákiája tünetmentessé tehető.
Kövesse belgyógyásza, gasztroenterológusa előírásait a vashiány és a cöliákia orvosilag kontrollált rendezésében.
Ha egyéb lelki, családi, munkahelyi vagy egzisztenciális ok nem áll fenn a cöliákia felől nincs oka a szorongásra, szorongásos depresszióra! Ez is rendeződhet az életminősége javulásával, csak el kell hinnie és tennie kell önmagáért, tennie kell saját öröméért is a diétája szigorúságával és következetességével megegyező mértékben és nem ebbe a krónikus betegségbe, krónikus tüneteibe kapaszkodnia! Másoknak is sikerült már!
Lelki, pszichés eredetű tünetei ügyében mindenképpen forduljon pszichológus vagy pszichiáter szakemberhez a megoldás érdekében.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[4369] Ágnes
2016-05-19 15:24:51
Kedves Doktornő!
Jövő hétre van Önökhöz időpontom B12, folsav és D vitamin vizsgálatokra. Ezeket ki szeretném majd egészíteni cölikália (glután/lisztérékenység) és lehetőség szerint laktóz intolerancia vizsgálatokkal is.
Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdéseim merültek fel:
1. Pontosan milyen vizsgálatokat kell kérni a cölikália és a laktóz intolerancia megállapításához?
2. A vérvizsgálat izsgálat előtt lehet-e reggelizni, illetve bevehetem-e a gyógyszereimet (Letrox,Meforal,Xarelto)?
3. Van lehetőségem a neten foglalt időpontot az 1. pontban jelzett vizsgálatokkal kiegészíteni, vagy majd a helyszínen kell jeleznem az igényt?
Szíves válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel, Ágnes

Válaszok

[4370] Dr. Sátori Anna
2016-05-19 20:49:24
Kedves Ágnes!

Kérdéseire a válasz:

1. Cöliákia vizsgálatára a "Cöliákia szűrés (tTG IgA, tTG IgG)" elnevezésű panelt érdemes igénybe venni; ez abban az esetben diagnosztikus, ha az utóbbi legalább 1 hónapban nem folytatott gluténmentes étrendet. Laktóz-érzékenység genetikai hajlamának kimutatására van mód laboratóriumi körülmények között (mely ha igazolódik, gyakorlatilag azt jelenti, hogy kerülni kell a tejcukor fogyasztását); ha ezt mondja a kolléganőknek, tudni fogják, miről van szó.
2. A felsoroltak egyike sem szigorúan vett éhgyomri vizsgálat, azonban méréstechnikai szempontból minden esetben azt javasoljuk, hogy a mintavételt megelőzően kb. 10-12 órával történjen az utolsó étkezés. Amennyiben ez nem megoldható, jelen esetben könnyű, kalória- és zsírszegény reggeli elfogyasztható. Folyadékot (szénsavmentes víz) bőven fogyasszon a vérvétel előtt! A szokásosan szedett gyógyszerek bevehetőek.
3. A helyszínen jelezze majd kérem azokat a vizsgálatokat, amelyeket kiegészítésként még szeretne igénybe venni. Kolléganőink készséggel segítenek ebben.

Várjuk szeretettel!

Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4355] Kanyó Margit
2016-05-18 17:30:08
Kedves Doktornő!

Elnézését kérem levelem zavarásával.
A Centrum laboratóriumban szeretném elvégeztetni a lisztérzékenységre vonatkozó
vizsgálatokat és tejérzékenységre vonatkozó vizsgálatokat.
Szeretnék érdeklődni arról, hogy mivel egy ideje tej és gluténmentes diétán vagyok,
a vizsgálatok elvégzése előtt mennyi ideig kellene fogyasztanom tej és gluténtartalmu ételeket, valamint,hogy a tejérzékenység vagy allergia kimutatására mely
panelok legalkalmasabbak.

Köszönöm megtisztelő válaszát előre is:

Kanyó Margit

Válaszok

[4359] Dr. Sátori Anna
2016-05-19 11:53:31
Tisztelt Kanyó Margit!


A lisztérzékenység (cöliákia) szakmai protokollja szerint: " A kezelt állapotban (tartós gluténmentes étkezés mellett) kórjelző eltérések nem mutathatók ki. Ezért minden szükséges diagnosztikus tevékenységet a kezelés megkezdése előtt kell elvégezni. Az elmulasztott vizsgálatokból származó információ később nem, vagy csak a betegség újabb provokálásával és gyakran csak korlátozott mértékben pótolható." Amennyiben a vizsgálat előtt mégis gluténmegvonás történt, akkor legalább 1 hónapon keresztül szükséges ismét teljeskörűen táplálkozni ahhoz, hogy a betegséggel összefüggő autoantitestek ismét megjelenjenek a vérben.
Tejérzékenység alatt nem tudom pontosan, mit ért. Tejcukor-érzékenység (laktóz-intolerancia) esetében laboratóriumban a genetikai hajlamot tudjuk kimutatni; ehhez nem szükséges előzetesen tejet fogyasztani, lévén, hogy olyan mutációkat vizsgál, melyek gén-szinten vannak jelen. Tejintolerancia vizsgálata a táplálékintolerancia panelon belül lehetséges, egyéb élelmiszerekkel együtt, melyet honlapunkon megtalál (erre is érvényes az előzetes kb. 1 hónapos tejfogyasztás az álnegatív eredmény elkerülése érdekében). Tejallergia esetében is igaz, hogy csak panelben vizsgálható (nutritív és/vagy vegyes panel), más allergénekkel együttvéve (az allergiánál vizsgált IgE típusú ellenanyagok stabilabban maradnak meg a vérben, akár 1 évig is jelen lehetnek; ha ennél régebben fogyasztott tejet/tejterméket, érdemes az említett 1 hónapot itt is betartani a vizsgálat előtt).
Hogy a felsoroltak közül az ön esetében melyik állapotra van gyanú, nagyon fontos a tej által kiváltott panaszok tünete jellege, erőssége, lokalizációja. Így érdemes lenne kikérnie orvosa véleményét előzetesen, aki segíthet eldönteni, melyik vizsgálati panel igénybe vétele lenne a legalkalmasabb sz ön számára.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4323] Piroska
2016-05-12 12:10:37
Kedves Doktornő,
pajzsmirigyalulműködés és rosachea miatt került sor specIgG4-vizsgálatra, ahol az eredmenyek a kovetkezok:
- tej (F2): 121,8 ug/dl (osztály: 4,5)
- tojásfehérje (F1): 145,2 ug/dl (osztály: 4,7)
(Vannak még kisebb - 0,5-1,3-as - osztályba tartozó anyagok is, ill. 6-os osztályú, amit azóta teljesen kizárok az étkezésből.)
Megvolt egy specIgE-vizsgálat is, ahol pl. ezekre mindenhol 0,0 IU/ml-es érték jött ki.
A kérdéseim ezek lennének:
1. Tulajdonképpen mit jelent ez az érték a tejjel kapcsolatban, mit fogyaszthatok, illetve mit nem a tejtermékek közül? Az orvosom szerint a tej autoimmun folyamatokat indít el a szervezetemben, ezért, tejföl, tejszín tilos, de kefír, joghurt, túró, sajt ehető.
2. A témának utána olvasva nem találom, hogy lényegében mi ennek a betegségnek a neve, ill. csak olyan leírásokat (tejallergia, tejérzékenység stb.) láttam, ahol az utóbbi tejszármazékok is mind tiltottak. Most nem tudom eldönteni, végül is fogyaszthatom-e őket, vagy sem. Megírná tehát azt is, hogy mi a tejproblémám konkrét neve, hogyan keressek rá táplálkozási szempontból?
Köszönettel: Piroska

Válaszok

[4329] Dr. Sátori Anna
2016-05-12 15:04:33
Kedves Piroska!


IgG típusú antitestek kimutatásával táplálék- vagy ételintolerancia állapotát vizsgáljuk; így tej esetében pl. tejintolerancia/tejérzékenység fennállásáról beszélhetünk, ha pozitív az eredmény. Ez nem összetévesztendő a tejallergiával (ahol IgE típusú ellenanyagokat mutatunk ki), illetve laktózintoleranciával (tejcukor-érzékenység).
A leírtakkal kapcsolatban dietetikus szakember tud segítséget nyújtani, aki meghatározza az önnel történt elbeszélgetés után, látván laboratóriumi eredményeit, hogy a pozitívnak talált élelmiszereket mivel pótolhatja, hogy ne alakuljon ki hiányállapot. Ezért ajánlatos kikérni az ő véleményét a fogyasztható termékekre, ételekre vonatkozólag.


Tisztelettel:


Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4302] Zsuzsa
2016-05-10 11:49:51
Tisztelt Doktornő!
Az előbb írtam, hogy az én kislányomnak csinálták az inhalatív vizsgálatot és lényegében 0 osztályú.
Kíváncsian várom, mi derül ki, hogy a 0 osztály mit jelent!?
De közben megcsinálták neki a Prick tesztet is, amikor is az jött ki, hogy 13-ból 11-re allergiás. Végig se kellett várni a 20 percet, mert elég hamar bepirosodott, beduzzadt és viszketett neki.
Mindere azért volt szükség, mert horkol, nem kap levegőt éjjel, száján veszi és megállapította a füé-orr-gégész, hogy nagyobb az orrmandulája, de előbb azt mondta kér egy allergiavizsgálatot.

Köszönöm

Válaszok

[4312] Dr. Sátori Anna
2016-05-11 11:40:39
Kedves Zsuzsa!


Laboratóriumi allergiavizsgálatok esetében a "0" osztály azt jelenti, hogy az adott allergénnel szemben nincs, vagy nem kimutatható mértékű (nagyon csekély) az allergiás reakció. Az, hogy a bőrteszt esetében pozitív reakció született, lehet azért, mert esetleg más allergéneket vizsgáltak; ha viszont van egyezés a vizsgált anyagokban, és mégis eltérő a két eredmény, az fakadhat a kétféle teszt eltérő érzékenységéből. Azonban fontos, hogy a kapott lelet kislánya panaszaival, tüneteivel együtt legyen értékelve, így végeredményben azt javaslom, kérjék ki a kezelőorvos véleményét is a kapott eredményekkel kapcsolatban.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4300] Zsuzsa
2016-05-10 10:40:35
Tisztelt Doktornő!

Kisányomnak inhalatív allergiavizsgálatot csináltattunk vérből.
E szerint a 0 osztály mit jelent? Allergiás vagy sem?
Eredménye:

2678E Allergia Inhalatív
2678E Háziporatka 1 : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Házipoatka 2 : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Éger : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Nyírfa : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Mogyoró : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Parlagfű : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Fűkeverék 12 féle : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Rozs : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Feketeüröm : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Macska hám/szőr : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Toll keverék : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Kutya hám/szövet : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Tengerimalac hám/szőr: 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Aranyhörcsög hám/szőr: 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Nyúl hám/szőr : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Penicillium notatum : 2. osztály. Kissé emelkedett
2678E Cladosporium herbarum: 2. osztály. Kissé emelkedett
2678E Aspergillus fumigatus: 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Alternaria alternata : 0. osztály. Nem, vagy alig található
2678E Lándzsásutifű : 0. osztály. Nem, vagy alig található
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Köszönöm szépen!
[4273] Brigitta
2016-05-06 21:05:17
Kedves Doktornő!

Glutén érzékenység miatt vizsgálnak.
A labor eredményem értékelésében kérnék segítséget Öntől.

Szérum IgA 131mg% Referencia érték: 70-400

Deaminált gliadin peptid ellenes autoantitest:
Deam gliadin peptid At IgA EIA/CIA: 183 U (ref.tart :0-20)
Deam gliadin peptid At IgG EIA/CIA: 181 U (ref.tart: 0-20)

Endomysium ellenes antitest erősen pozitív

Szöveti transzglutamináz elleni antitest meghatározás:
Szöveti transzglut. AT IgG, EIA/CIA: 15 U (ref.tart: 0-20)
Szöveti transzglut. AT IgA, EIA/CIA: 2152 U (ref.tart: 0-20)

Köszönettel
Brigitta

Válaszok

[4284] Dr. Sátori Anna
2016-05-07 18:05:28
Kedves Brigitta!


A leírt laboratóriumi eredmények arra utalnak, hogy önnek cöliákiája (lisztérzékenysége) van. Azt javaslom, kérje ki orvosa segítségét a további teendőkkel, illetve a gluténmentes étrendre vonatkozó információkkal kapcsolatban.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4249] Alexandra
2016-05-04 16:22:04
Tisztelt Doktornő!

Vérvételem eredménye :
Tesztnév Eredmény Referencia
Total IgE 33,52 KU/L 1,31-165,30
Vegyes allergia panel
Fehér nyír IgE

Hogyan kell ezt értelmezni, mit jelent ez?
Válaszát előre is köszönöm!

Alexandra

Válaszok

[4251] Dr. Sátori Anna
2016-05-05 09:56:31
Kedves Alexandra!


Az ön által leírtakból mindössze annyi derül ki, hogy az össz IgE eredménye normál tartományban van, mely nem utal allergia fennállására. Azonban előfordulhat, hogy ennek ellenére mégis jelentkeznek allergiás tünetek; így tehát nagyon fontos, hogy a laboratóriumi vizsgálatok eredményét összevessük a kórelőzménnyel, esetleges panaszokkal, így lehet megfelelően értékelni azokat. Azt javaslom, keresse fel orvosát a kapott lelettel, aki azt teljes egészében látva, pontosabb választ adhat önnek.



Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4241] B. Dóra
2016-05-03 20:33:09
Tisztelt Doktornő!

A cöliákia vérvételem értelmezésében szeretnék egy kis segítséget kérni.

Cöliákia szûrés (tTG IgA, tTG IgG)

Szöveti transzglutamináz IgA 7,6 TgAE
Negatív (relatív transzglutamináz ellenanyag egyég < 15)

Szöveti transzglutamináz IgG 34,6 TgAE
Kétes (25 <= relatív transzglutamináz ellenanyag egyég <= 40)

Mit jelent ez pontosan, mennyire számít rossznak az érték?

Válaszát előre is köszönöm!
Dóra

Válaszok

[4246] Dr. Sátori Anna
2016-05-04 15:21:23
Kedves Dóra!


Cöliákia vizsgálatában laboratóriumi oldalról az IgA típusú antitestek kimutatása jelzi érzékenyebben, fennáll-e a betegség vagy sem. Kétféle autoantitest vizsgálható, a szöveti transzglutamináz elleni antitest (tTG, ezt vizsgálták önnél), valamint az endomízium-ellenes antitest (EMA). Mindkettőből létezik IgA és IgG típusú. Amennyiben a vizsgálat előtt huzamosabb ideig nem tartott gluténmentes diétát (merthogy ez álnegatív eredményt okozhat), illetve nem kimutatottan IgA-hiányos (melyről szérum IgA vizsgálatával lehet meggyőződni), akkor a mért tTG IgA negativitás kizárja cöliákia fennállását. Azt javaslom, kérje ki orvosa véleményét is a lelettel kapcsolatban, aki az eddig leírtak ismeretében eldöntheti, szükséges-e az ön esetében megismételni a vizsgálatot.



Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4210] Szegedi Blanka
2016-04-29 14:43:40
Tisztelt Doktornő!

Elnézését kérem levelem zavarásával.
Egy számomra fontos kérdéssel fordulok Önhöz.
Korábban készült egy laborleletem, melyen a következő eredményeim szerepelnek.

Allergén specifikus IgE nutritiv : tej közepes ,kazein negatív, béta-laktoglobulin negatív,
alfa-1-laktaalbumin negatív, kecsketej negatív értékek.

Szeretnék érdeklődni arról, hogy tej közepes allergiára utalna -e annak ellenére, hogy
a 3 adat negatív értéket mutatott ki és hogy kecsketejet fogyaszthatok.e.

Köszönöm megtisztelő válaszát kérdéserme:

Szegedi Blanka

Válaszok

[4221] Dr. Sátori Anna
2016-05-01 09:44:57
Tisztelt Szegedi Blanka!


A "tej" allergia-tesztek esetében többnyire teljes tejet takar, így pozitív értéke azt jelenti, hogy annak valamely alkotójával szemben, tej fogyasztásakor allergiás reakció jelentkezhet. A felsoroltak tejfehérjék, melyekkel szemben a teszt nem jelzett eltérést. Mivel a kecsketej mellett pedig negatív eredmény szerepel, ez alapján nagy valószínűséggel nem, vagy csak nagyon enyhe mértékű allergiás tünet jelentkezhet annak fogyasztásakor. Azonban allergológus szakemberek hangsúlyozzák, hogy a laboratóriumi leletet kizárólag a panaszokkal, tünetekkel együtt lehet értékelni; ezért azt javaslom, kérje ki orvosa véleményét is a kapott eredményekkel kapcsolatban, aki személyre szabottan válaszolhatja meg kérdéseit.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4199] Éva
2016-04-28 13:04:05
Kedves Doktornő!

A nővérem lisztérzékeny, ezért én is szeretném kivizsgáltatni magam (2015 április óta ismert chr. autoimmun thyreoiditis-em van).

Milyen vizsgálatot kell választanom, hogy kiderüljön, nálam fennáll-e a betegség?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv.:
V. Éva

Válaszok

[4200] Dr. Sátori Anna
2016-04-28 14:51:44
Kedves Éva!


Cöliákia igazolására szöveti transzglutamináz elleni antitestek (tTG IgA, IgG) és/vagy endomízium-ellenes antitestek (EMA IgA, IgG) kimutatására van szükség. Azonban a vizsgálatot megelőzően változatos, gluténtartalmú étrendet kell folytatni (legalább 1 hónapon át), így elkerülhető, hogy álnegatív eredmény szülessen.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[4023] Zsuzsanna
2016-04-09 19:05:19
Tisztelt Centrumlab!

Érdeklődni szeretnék, hogy van-e lehetőség Önöknél csak egy-egy élelmiszerre vonatkozó ételintolerancia vizsgálat elvégzésére?
46-os teszten a tejre, tojásra és a gluténre pozitív eredményt kaptam. A tejtermékeket és a tojást azóta kihagytam az étrendemből (kb 1 hónapja), de mivel más okokból is diétát kell folytatnom, ezekkel együtt már nagyon nehéz lett a dolgom. Gluténnél orvosi javaslatra csak a sikérrel dúsított pékárukat kerülöm. Ha jól tudom, a 220-as ételintolerancia tesztnél számértékekkel jelzik, mennyire érzékeny valaki. Lehetne külön ezekre az élelmiszerekre ilyen vizsgálatot csinálni?
A haspuffadás és az ekcéma voltak a tüneteim, azóta mindkettő javulni látszik. Szeretném majd megpróbálni egyesével visszavezetni őket, hátha akkor valami tünet árulkodó lesz. Ez ügyben tudnának esetleg tanácsot adni? Mennyi idő után próbálkozzak ilyennel?
Elnézést kérek a hosszú kérdésemért és előre köszönöm a válaszukat!

Válaszok

[4031] Csákiné Szabó Adrienne
2016-04-11 11:20:40
Kedves Zsuzsanna!


Ha pontosan nem deríthető ki, milyen élelmiszerek okoznak panaszt, akkor táplálékintolerancia csomagot, ha gluténtartalmú ételek fogyasztásakor jelentkezik probléma, akkor cöliákia-panelt javasolt igénybe venni. Ha pedig tejtermékek kapcsán alakulnak ki tünetek, akkor laktóz-érzékenység genetikai hajlamának kimutatására van lehetőség laboratóriumunkban.

Táplálékintolerancia teszt (mely különféle tápanyagok ellen termelődő IgG antitesteket vizsgál) és a Cöliákia szűrés" panelünk (mely tartalmazza a tG IgA-t és IgG-t is) csak egyben kérhető, nem lehet szétbontani egy-egy élelmiszerre.

A "Táplálék intolerancia 46 féle" vizsgálatunk élelmiszer érzékenységet pozitív, mérsékelten pozitív vagy negatív eredményt, míg a "Táplálék intolerancia 226 féle" ételérzékenységet mutat ki és számszerűen határozza meg az érzékenység mértékét.

Azt javaslom keresse fel kezelőorvosát vagy dietetikus szakembert (meglévő illetve elvégzendő vizsgálatok leleteivel), hiszen Ők a panaszainak ismeretében segítséget nyújthatnak a megfelelő étrend kialakításában.

Táplálék intolerancia vizsgálat 226 tápanyag: 55.900.-Ft (leletkiadás: 2 hét)

Cölliáka szűrés (tTG IgA, tTG IgG): 3600.-Ft (leletkiadás: 1 hét)

Laktóz intolerancia genetikai meghatározása: 6.000.-Ft (leletkiadás: 12 nap)

A leletkiadási határidő a mintának a Központi laboratóriumba való beérkezésétől érvényes és munkanapokban értendő.

A laborvizsgálat díján felül adminisztrációs díjat számítunk fel, az egyes vérvételi pontok esetében eltérő mértékben 700.-Ft – 2500.-Ft.

Természetesen munkatársnőink is készséggel segítenek Önnek a megfelelő csomag kiválasztásában, amikor a vizsgálatra érkezik.

Üdvözlettel:

Csákiné Szabó Adrienne
irodavezető
[3894] Krisztina
2016-03-23 12:56:36
Kedves Doktornő!
Kérdésem lenne. Kislányom vérvételi eredménye : F-10 nutritiv mix- érték 0.80
Spec. IgE f2 tej 0.42
Ez mit takar? Tejallergia? Köszönöm válaszát.

Válaszok

[3907] Dr. Sátori Anna
2016-03-25 08:01:10
Kedves Krisztina!



Bár a megfelelő válaszhoz látnom kellene a teljes leletet, a 0,42-es érték tej esetében alacsony mértékű allergiára utal. Azonban azt javaslom, kérje ki a gyermekorvos véleményét is a mért eredményekkel kapcsolatban, mert allergia esetében azokat mindenképpen a tünetekkel egybevetve szükséges értékelni.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[3830] Faludiné Molnár Gabriella
2016-03-18 12:30:20
Ma kaptam egy eredményt,, lisztérzékenység gyanúja miatt küldtek vérmintát

tTG IgA 6,4 U/ml

tTG - IgG 6,4 U/ml

Kérem válaszukat, hogy jelent - e ez gluténérzékenységet, vagy ételintoleranciát?
Köszönöm válaszukat.

Válaszok

[3851] Dr. Sátori Anna
2016-03-21 07:58:36
Tisztelt Faludiné Molnár Gabriella!


Kérem, küldje el levelét, illetve a mintavétel dátumát és a sorszámát az info@centrumlab.hu címre, ahol a kolléganők utánanéznek leletének.
A tTG meghatározásával lisztérzékenység (nem ételintolerancia) jelenlétét vizsgáljuk, és a leleten szerepelnie kellene szöveges értékelésnek is.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[3819] Szabo Timea
2016-03-17 16:23:14
Tisztelt Doktor Ur/Nő!

Laboreredményem a következő lett: IgA 3,9 U/ml IgG 3,9 U/ml. Ez az érték mire utalhat?

Válaszok

[3872] Dr. Sátori Anna
2016-03-21 19:16:17
Tisztelt Szabó Tímea!


A leírt vizsgálatok laboratóriumunkban eltérő mértékegységben vannak megadva. Más mérőhelyek referencia-tartományairól pedig nincs információm (ez ugyanis nem egységes).
Azt javaslom, kérje ki orvosa véleményét az eredményekkel kapcsolatban, aki figyelembe véve kórelőzményét, panaszait, tüneteit, teljeskörű, személyre szabott értékelést nyújthat.


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[3740] JUdit
2016-03-07 17:26:23
Hogy kell értelmezni az alábbiakat?
IgA 2,07 g/1 0,7 - 4.00
Transzglutamináz at, IgA negatív
transzglutamináz at, IgA 12. 327 U/m1 < 50

Válaszok

[3756] Dr. Juhász Attila
2016-03-08 17:40:11
Kedves Judit,
Tisztelt Hölgyem,

Az értelmezése az eredményeinek: a transzglutamináz ellenes IgA szint negatív, ez a negativitás nem IgA hiány miatt van, mivel az össz IgA szint megfelelő.
Az eredmény nem utal cöliákiára, azaz gluténszenzitív bélbetegségre.

Tisztelettel:
Dr. Juhász Attila
laboratóriumi szakorvos
[3723] Lili
2016-03-04 21:26:36
Tisztelt Labor!

46-os táplálék intolerancia vizsgálaton a glutén pozitív lett. Ezt hogy kell értelmezni negatív búza és rozsliszt eredmények mellett?

Válaszok

[3743] Vörösné Zrak Krisztina
2016-03-07 21:05:15
Kedves Lili!


A „búza”, „árpa”, „rozs” feliratú spot-okban a tesztben nincs benne a glutén (pontosabban a gliadin), mert az csak alkoholban oldódik. A glutén/gliadin felvitele a tesztben alkoholos kivonattal történik. Az összes többi az adott élelmiszer fehérjéinek vizes kivonata. Ebből az is következik, hogy a búza, árpa, rozs negativitása de a glutén pozitivitása esetén glutén mentes étrendet kell tartani. De mielőtt ebbe belekezdene feltétlen vizsgáltassa ki magát (még glutén tartalmú étrend mellett) valódi glutén-intolerancia/lisztérzékenység (azaz a cöliákia) irányába. A glutén pozitivitás ugyanis nem bizonyítja a valódi liszt-érzékenységet, ahhoz más vizsgálatokat (pl. szöveti transzglutamináz IgA és IgG) kell végezni és gasztro-enterológussal konzultálni. A valódi cöliákia kizárása után nem-cöliákiás glutén szenzitivitás (NCGS) a valószínű.

Vörösné Zrak Krisztina
Foodtest
ügyfélszolgálati munkatárs
[3588] Dr. Sátori Anna
2016-02-15 17:23:06
Kedves Anita!


A 46-os táplálékintolerancia teszt csak minőségi értékelést ad, ehhez számszerű eredmény nem tartozik (a 220-as teszt esetén szerepel konkrét érték a leleten). Az enyhén pozitív megjelölés nem jelent erős mértékű intoleranciát. Azonban fontos, hogy a lelet alapján dietetikus szakember adjon tanácsot a megfelelő étrendre vonatkozólag, mert adott esetben egy-egy élelmiszer megvonásával komoly hiányállapotok alakulhatnak ki.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[3584] Dr. Sátori Anna
2016-02-15 17:18:16
Tisztelt Fink Barbara!


Vidéki vérvételi pontjaink esetében mindenképpen azt tanácsoljuk, hívják fel őket telefonon és így érdeklődjék meg, ha 20 hónapos gyermeket vinnének, lesz-e lehetőség a megszúrására.
A szekszárdi Spirit Egészség Centrum elérhetőségei:
Tel: +36 74 501 080
+36 74 501 081
Mobil: +36 30 32 44 195
+36 30 59 02 404

Fax: +36 74 501 082

E-mail: info@spirit-center.hu

Allergia vizsgálatokat azonban csak panelben végzünk, vagyis több allergént tartalmaz a csomag. Erről bővebben honlapunkon tájékozódhatnak (www.centrumlab.hu/lakosságnak, Lakossági Árlista, 5-6. oldal).


Üdvözlettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos
[3579] Dr. Sátori Anna
2016-02-15 17:13:43
Kedves András!


Laktóz-érzékenység kimutatására nem alkalmas a táplálékintolerancia-teszt. Laboratóriumi körülmények között végezzük a laktáz enzim génjének vizsgálatát, illetve gasztroenterológián, kilégzéses teszttel állapítható meg legbiztosabban, valakinél fennáll-e a tejcukor-intolerancia állapota.


Tisztelettel:

Dr. Sátori Anna
laboratóriumi szakorvos



Menü

 Amennyiben 14 év alatti gyermekét szeretné vérvételre hozni,
minden esetben telefonos bejelentkezés szükséges!

 


 ÁLLÁSAJÁNLAT!

8 órás laborasszisztens kollégát keresünk
Munkavégzés helye: Bp. Mammut II.
A munkavégzéshez szükséges:
- laboratóriumi általános- vagy szakasszisztensi végzettség,
- laboratóriumi gyakorlat
Munkaidő: napi 8 óra (csúsztatott munkarendben 8-20 h)

8 órás segédasszisztens kollégát keresünk
Munkavégzés helye: Bp. Mammut II.
A munkavégzéshez szükséges:
- középiskolai végzettség,
- felhasználói szintű számítógépes ismeret
Munkaidő: napi 8 óra (csúsztatott munkarendben 8-20 h)

Vérvételes kollégákat keresünk
Munkavégzés helye: Bp. Mammut II.
A munkavégzéshez szükséges:
- egészségügyi szakképzettség,
- vérvételi/adminisztrációs gyakorlat
Munkaidő: napi 4/8 óra

4 órás takarító munkatársat keresünk
Munkavégzés: Bp. II. ker. Mammut II.
Munkaidő: 6-10 h

4/6/8 órás szállító kollégát keresünk
Munakavégzés helye: Budapest / Vidék
Munkaidő: 15h - 19h/10h-16h/9h-17h
A munkavégzéshez szükséges:

B Kategóriás jogosítvány
A szállítás személygépkocsival történik

Gyöngyösre keresünk 8 órás laborasszisztens kollégát.
A munkavégzéshez szükséges:

- laboratóriumi általános-, vagy szakasszisztensi végzettség
- laboratóriumi gyakorlat
- vérvételi gyakorlat
Munkaidő: 7-15 h
Gyöngyösre csak olyan munkavállalók jelentkezését várjuk, akik vállalni tudják a 24 órás ügyeletet is.


Az állásokra jelentkezni kizárólag fényképes, szakmai önéletrajzzal lehet a vanek.edna[kukac]centrumlab.hu e-mail címen.
Az e-mail tárgymezőben, kérnénk a megpályázott pozíció megjelölését, valamint szíveskedjenek csatolni a végzettséget igazoló okmányok másolatát és a motivációs levelet - melyben a fizetési igény is szerepel.


Vizsgálat kereső


Közösség

Tanúsítvány

Certop_MIR-IBIR_1-HU.jpg