Centrum Lab

Általános laboratóriumi vizeletvizsgálatra szánt minta levételének szabályai

    • vizeletminta levétele előtt mosakodjon meg (a szeméremtáji kórokozók miatt)

    • az edény, amibe felfogjuk az ürített vizeletet, legyen tisztára mosott, fertőtlenített és felcímkézett (megfelelő lehet egy üres gyógyszertári üveg, vagy pici befőttes üveg)

    • középsugaras vizelet: a vizeletsugár első kis mennyiségét hagyjuk kicsorogni (ezzel mossuk át a húgycsövet), majd 0,5-1 dl vizeletet fogjunk fel a vizeletgyűjtő edénybe, végül a maradék, húgyhólyagbanmaradt vizeletet engedjük a WC kagylóba.Közben a tartály szájához semmivel ne érjünk hozzá.

    • ha van rá lehetőségünk, a vizeletmintát a laboratóriumba adás előtt két órával vegyük le, hogy ne álljon sokáig (a kórokozók elszaporodása miatt)

    • a nők lehetőleg ne a menstruáció alatt, vagy hüvelygyulladás előfordulásakor menjenek laborvizsgálatra, mert ekkor téves eredmény keletkezhet.

24 órás vizeletgyűjtés

Előfordulnak olyan állapotok, amikor a kezelőorvos  számára fontos a 24 óra alatt gyűjtött vizeletből mért vizsgálatok ismerete.

A vizeletminta gyűjtésének első napján a reggeli vizeletet még ne ürítse a tartályba, de az ezutáni vizeletet egész nap, majd másnap a reggeli első vizeletet is tartályba (nagyobb méretű edény, pl. ismert űrtartalmú befőttesüveg alkalmas erre a célra) kell gyűjteni. A mintákat a laboratóriumba szállításig hűtőben tárolja.

A laboratóriumba nem szükséges a teljes vizeletmennyiséget bevinni; óvatosan rázogassuk össze a gyűjtőedényt (hogy a leülepedett vizelet összeelegyedjen), majd kb. 1 dl-nyi mennyiséget öntsünk át tiszta, fertőtlenített edénybe, melyre írjuk rá a gyűjtött vizelet teljes mennyiségét (ezért jó, ha ismerjük a gyűjtőedény térfogatát, egyébként mérőpohárral le kell mérni) és a gyűjtés dátumát.

A leletről

A laboratóriumba érkezett vizeletmintákat kémiai-, valamint üledék-vizsgálatnak vetik alá. A kémiai analízis során tesztcsík segítségével, színreakció alapján a vizelet kémhatására (pH), sűrűségére, valamint glükóz, ketontestek, bilirubin, urobilinogén, nitrit, fehérje, vér/hemoglobin (esetleg aszkorbinsav) jelenlétére következtethetünk.

Kémiai analízis

  • kémhatás: a vizelet pH-ja normál esetben kb. 4,8 és 9,0 közé esik. Savas vizelet ürül sok hús fogyasztása esetén, míg lúgos a vizelet a vegetáriánus étrenden levőknél. A gyógyszerek többsége eltolja an normál pH-t!

  • fajsúly: értékét (1001-1030) nagyban befolyásolja az elfogyasztott folyadék mennyisége, valamint a vese állapota.

  • glükóz=vizelet cukor. Cukorbetegekben kifejezett glükóz-ürítés jellemző. Nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztása álpozitív eredményt okozhat (ezt az aszkorbinsavat is jelző tesztcsíkok segítenek elkülöníteni).

  • ketontestek: nagy mennyiségben megjelennek a vizeletben éhezés, illetve diabéteszes ketoacidózis esetén.

  • bilirubin: ha magasabb a koncentrációja a vizeletben, az már szabad szemmel is látható (erős sárga, vörösessárga, esetleg habos vizelet). Többnyire a máj és epeutak betegségei esetén látunk kóros színreakciót.

  • urobilinogén: a bilirubin lebontási terméke. Fontos kiemelni, hogy mivel normál esetben is előfordul urobilinogén a vizeletben, így a leleten egészséges embernél „normál” eredményt látunk. Ennél a vizsgálatnál mind a „negatív”, mind a „pozitív” megjegyzés kórjelző lehet, ami a máj, illetve epeutak betegségeire utalhat.

  • nitrit: a vizeletben található kórokozó baktériumok többsége a nitrátot nitritté alakítja-ha ilyen típusú baktériumok felszaporodnak a vizeletben, a nitrit „pozitív” lesz. Ilyet fertőzés során láthatunk.

  • fehérje: a vizelet mindig tartalmaz valamennyi fehérjét. Ha ez meghaladja a 150 mg/l mennyiséget, mikroalbuminuriáról beszélünk, ami az érfalkárosodás első jele lehet és hátterében diabétesz, autoimmun betegség, vagy magas vérnyomás állhat. Egyes gyógyszerek, fertőtlenítő szerek álpozitív reakciót okozhatnak.

  • vér, hemoglobin: a vese és húgyutak betegségei (kő, daganat), nőknél menstruáció során jutnak nagyobb mennyiségben a vizeletbe.

Üledékvizsgálat

A vese és a húgyutak diagnosztikájában fontos, melynek során a vizeletet mikroszkóp alatt vizsgálják, majd a laboratóriumi leleten feltüntetik a látottakat. Elkülönítünk sejtes (vörösvérsejt, fehérvérsejt,laphámsejt, vizelet elvezető rendszer sejtjei, kórokozók), illetve nem sejtes  (kristályok, cilinderek)elemeket.

Ha nagy mennyiségben látható fehérvérsejt a vizeletüledékben, esetleg baktériumokkal egyetemben, az valamilyen fertőzésre (húgyúti, vese, prosztata) utal.

Kevés laphámsejt ürülése nem kóros, de a nagyobb mennyiség hátterében is állhat a nem eléggé alapos tisztálkodás.

Kristályokat akkor látunk az üledékben, ha valamely anyagra nézve túltelítetté válik a vizelet.Megjelenhetnek betegség miatt, táplálkozási tényezők folytán, illetve ha valamilyen okból a vizelet pH-ja eltolódik.

Cilinderek többnyire vesebetegségre utalnak.

Vizsgálatra jelentkezés: Online jelentkezés, vagy telefonon történő időpont-egyeztetési lehetőség

Vizsgálatokkal kapcsolatos kérdések:

Fórum a vizsgálatokkal kapcsolatban: fórum



Menü

  Hepatitis, HIV vizsgálat előtt!
         Fontos információk!!
                   


Amennyiben 6 év alatti gyermeküket szeretnék vérvételre hozni,
minden esetben telefonon jelentkezzenek be a vizsgálatra!
Gyermek vérvétel esetén keresse fel a váasztott vérvételi pont oldalát.


     ÁLLÁSAJÁNLAT!

8 órás vérvételes kollégát keresünk
Munkavégzés helye: Bp. Mammut II.
A munkavégzéshez szükséges:
- egészségügyi szakképzettség,
- vérvételi/adminisztrációs gyakorlat
előny: laboratóriumi végzettség
Munkaidő: 7-15 h

4 órás takarító kollégát keresünk
Munkavégzés helye: Bp. Mammut II.
Munkaidő: 05 h tól 

Gyöngyösre keresünk 8 órás laborasszisztens kollégát.
A munkavégzéshez szükséges:

- laboratóriumi általános-, vagy szakasszisztensi végzettség
- laboratóriumi gyakorlat
- vérvételi gyakorlat
Munkaidő: 7-15 h
Gyöngyösre csak olyan munkavállalók jelentkezését várjuk, akik vállalni tudják a 24 órás ügyeletet is.


4 órás vérvételes kollégát keresünk

Munkavégzés: Budapesten több kerületben, valamint Budaörsön
A munkavégzéshez szükséges:

- egészségügyi szakképzettség,
- vérvételi/adminisztrációs gyakorlat
előny: laboratóriumi végzettség
Munkaidő: 7.30-11.30 h

 

8 órás vérvételes kollégát keresünk
Munkavégzés: Budapesten XII. kerület
A munkavégzéshez szükséges:

- egészségügyi szakképzettség,
- vérvételi/adminisztrációs gyakorlat 

Laboratóriumi asszisztens kollégát keresünk, napi 8 órában.
Munkaidő: napi 8 óra (csúsztatott: 8-20 h.)
Munkahely: Bp., II.kerület, Mammut II.
Feltétel: Laboratóriumi asszisztensi végzettség és minimum 5 év laboratóriumi munkatapasztalat.

Laboratóriumi segédasszisztens kollégát (betanított munkást) keresünk
Munkaidő: napi 8 óra (csúsztatott: 8-20 h.)
Munkahely: Budapest, Mammut II.
Elvárások:
- érettségi
- felhasználói szintű számítógépes ismeret
- csapatmunkára való alkalmasság
- pontos, precíz munkavégzés
- megbízhatóság
- jó kommunikációs készség
- jó munkabírás, terhelhetőség
- hosszú távú elkötelezettség
Előny:
- több éves gyakorlat betanított munkásként
Feladatok:
- vizsgálati minták átvétele
- minták azonosítása, címkézése
- minták előkészítése továbbításra
- munkalisták kezelése
- lemért minták archiválása, tárolása
- kidobandó minták előkészítése szállításra


Az állásokra jelentkezni kizárólag fényképes, szakmai önéletrajzzal lehet a vanek.edna[kukac]centrumlab.hu e-mail címen.
Az e-mail tárgymezőben, kérnénk a megpályázott pozíció megjelölését, valamint szíveskedjenek csatolni a végzettséget igazoló okmányok másolatát és a motivációs levelet - melyben a fizetési igény is szerepel.


Vizsgálat kereső


Közösség

Tanúsítvány

Certop_MIR-IBIR_1-HU.jpg